Ő itt Rózi.
(Az én fogalmaim szerint) nagyon pici és teljesen vad volt, amikor idejött – nagy valószínűség szerint az erdőben született. Legelőször csak kesztyűvel tudtam megfogni, és amikor letettem a dobozt az asztalra, amiben behoztam, valami olyan elképesztő hangot adott ki magából, hogy az agarak szana-széjjel futottak. Ekkor még csak a túlélés ösztöne dolgozott benne, de az nagyon erősen! Fogalmam sem volt mi lesz vele, csak az volt világos, hogy össze kell barátkozzunk, egyébként esélytelen a helyzete az agarak miatt.
Néhány óránként kimentem hozzá, vittem neki kaját és üldögéltem mellette a földön, néha énekeltem is. Rózi nagyon gyorsan, kb másfél nap alatt rájött, hogy itt sem azért nem kell aggódni, hogy őt megeszik-e, sem azért, hogy ő mit eszik és miután kialakult a biztonságérzete valami igazán meglepő történt.A törpemacska összeszedte minden önbizalmát, kihúzta magát és óvatosan elindult felém. Odajött, egy határozott mozdulattal bedugta a picike fejét a kezem alá és elkezdett dorombolni!
Ő ebben a pillanatban már tudta, érezte, hogy a biztonság mellett már csak egy dolog kell az életben: a kötődés és a szeretet. Nem latolgatta az esélyeit, nem játszmázott, tette, amit a természet belé kódolt: gondoskodásra vágyott, bízott és szeretett.
Igazán megható és felemelő pillanat volt…. a természet rendjének, az élet értelmének tiszta, őszinte, példaértékű megnyilvánulása …
Ezzel az is eldőlt, hogy Rózi marad – amit ő szintén gyorsan megértett és még aznap összebarátkozott a kandúrral (aki azóta anyamacskaként viselkedik), majd másnap lenyúlta az agarak babzsákját is …
Mit gondolsz?